Öngyilkos leszek – folytatás
… akik a szakadék szélén állnak, és nincs idejük/türelmük/hitük/társuk/önbizalmuk/bizalmasuk, nekik a legnehezebb elhinni, hogy tartogat valamit a holnap… mind leugranak…
Akik kiállnak, és ekkor elkezdenek gondolkodni, na azok vannak nehezebb helyzetben, mindamellett csak nekik van esélyük méltó életet élni!
Úgy terveztem, hogy csak pár hét, és megírom a folytatást, de nem így lett. Az eltelt hónapok alatt annyiszor összeraktam az új gondolatokat, hogy a végén egyre nagyobb lett a káosz, és sehogy sem akart összeállni a kép.
A noszogatók is elfáradtak, már lemondtak a gyors bejegyzésről, de én időt nyertem.
Ezt azóta érzem igaznak, amióta egy nagyon kedves hozzátartozóm meghalt. (A temetésén azon gondolkodtam, hogy a sajátomon, amikor egy felhő szélén ücsörögve bámulom a rokonokat, meghívom őt magam mellé, és vázlatosan elmesélem a világ dolgait, amiket már nem élhetett meg. Jókat nevetünk, és persze megbeszéljük, hogy melyik lány a legszebb a szomorkodó társaságban.)
Rettenetes rémségek sora múlt el azóta, és még jöhet is, de az biztos, hogy a nehéz helyzetek zöme spontán módon oldódott meg.
- Az utolsó héten a gyerekek hozták a formát az iskolában
- A hivatal pozitívan értékelte az igyekezetemet
- A betervezett költségek rendre kisebbek lettek a valóságban
- Elállt az eső (1 hónap múlva… ez még 2010-ben volt)
- Sok apró gondra találtunk megoldást itthon, ami az összképet is jobbá tette (nem váltunk el)
Az öngyilkosok között (ha erre lehetőségem lenne…) csinálnék egy közvélemény kutatást, miszerint ha biztosan ismernék a dolgok pozitív lefolyását, spontán megoldódását, akkor vajon megtették volna? A válasz biztosan: NEM! Dehogy tették volna meg, ezt kár lett volna kihagyni, és meghalni egyébként is jobb öregen, betegen, teljesen elfáradva!
Ugyanis az öngyilkosok egy része nem pszichés gondokkal küzd, hanem kilátástalannak érzi a jövőjét. A minél nagyobb csinnadrattás eseteket nem elemzem, de azok, akik vissza találhatnak a józan gondolkodás útjára, azok megérnek pár gondolatot.
Ők azok, akik szinte teljesen elvesztették a családjukkal a kapcsolatot, esetleg olyan dolgot tudtak meg önmagukról, vagy a saját jövőjükről, ami túlságosan is riasztó volt, és elindult a földcsuszamlás.
Szívesen mondanám hogy azok, akik gyermekeket nevelnek, nem tehetik meg, de ez nem igaz.
Van bőven példa az összeroppanás mértéktelenségére, én mégis azt mondom, hogy van kiút!
- Ha már nincs ötleted, és jobb lenne a közelítő rémséget meg sem látni, és elmenekülni
- Ha van ötleted, de biztosan nem tudod megvalósítani
- Ha egyáltalán nem látod értelmét folytatni, és nem vársz semmit
akkor az első, hogy az önbizalmad vissza-, vagy meg kell szerezned. Ez segítség nélkül nem szokott menni. A segítő pedig akkor ér valamit, ha pártatlan, őszinte, szakértő, céltudatos, kreatív, tapasztalt, és méltó hozzád.
És most tisztelettel bejelentem, hogy nem meghalni nehéz, hanem életben maradni. Élni ugyanis csak méltó módon érdemes, ami a halálra egyáltalán nem igaz.
Mitől lesz az életed méltó arra, hogy életnek nevezd, és érdemes legyen vigyázni rá?
- Az emberi kapcsolataidtól
- A saját magadhoz való viszonyodtól (tested, lelked, szellemed)
- Az elvégzett feladataid minőségétől, vagy a hibáid kijavításának lehetőségétől
- A felelősségtől, amit önként vállalsz
- A tudástól, amit a magadévá teszel és tovább adhatsz
- A rád bízott emberektől, saját családodtól
- A nagy nehézségek kezelésétől, leküzdésétől
- Attól, ahogyan a világ nyomot hagy a lelkedben, és ahogyan te is alakítod azt egész életedben
Gondold csak végig, mi mindenről maradnál le, ha most azonnal vége lenne?
- Nem ismerhetnéd meg azt, aki segíthetne neked, vagy akinek te segíthetnél
- Lemaradnál egy sor lehetőségről egyetlen rossz döntés miatt
- Ha csak egy valamit is jóra fordíthatnál, és büszke lehetnél magadra!
- Rengeteg új dolgot tanulhatnál
- Segíthetnél a példáddal azoknak, akik hozzád hasonló helyzetben vannak
- Kijavíthatnád azokat a rossz beidegződéseket a családodban, amik megőrjítenek
- Évtizedek múlva jót nevethetnél ezen az egészen
Végezetül, aki menni akar, azt nem szabad visszatartani, ez a bejegyzés nem neki szól!
Aki pillanatnyilag megbillent, és tétovázik, az reményeim szerint egy fokkal többre tartja magát azután, hogy ezt az írást elolvasta. Kihagyni az élet nagyszerűségeit, igazságát-igazságtalanságát, megdöbbentő fordulatait, vagy nevelő hatású kijózanító jeleneteit?
Egy fenét!
Egyik kedves ismerősöm, aki már az előző életében sem hitt a reinkarnációban, úgy gondolja, hogy azért kell végig élni az életet, mert egyébként nem lenne miről elmélkedni a halál után,
az igazi és egyetlen „mi lett volna, ha…” ürességben!
Végig unatkoznád az időt a következő nagy bummig?
Vágj bele, kezdj el élni, de úgy, hogy az tényleg méltó legyen hozzád!
30 9932 202
.
